Partnerséget építünk
Európai Regionális Fejlesztési Alap
www.skhu.eu | www.rdvegtc-spf.eu

Szirmabesenyői Munkatalálkozó

cikk, 2016.03.16. 12:10

Szirmabesenyői Munkatalálkozó

Március 8-án a Mária Út Egyesület elnöksége s több partner önkormányzat látogatott Szirmabesenyőre, hogy a megbeszélésen a vallási turizmus fejlesztési lehetőségeiről, a Mária Maratonról és az 1Úton zarándoknapról nyújtsanak tájékoztatást, folytassanak eszmecserét.

A Mária Maraton 1300 km-nyi távját idén először fogja megtenni 4-5 ultramaratonista futó és 10-12 kerékpáros Mariazelltől Csíksomlyóig. A távot 23 nap alatt teljesítik, szinte csak enni és aludni állnak meg a napi szakaszok végén. 

Szirmabesenyő lesz az egyik érkeztető-indító település, június 30-án futnak, tekernek be községünkbe a maraton teljesítői, s július első napján indulnak tovább. Így településünk lakosai is bekapcsolódhatnak majd akár gyalog, akár kerékpárral – függetlenül attól, hogy néhány méterre vagy több kilométerre van-e kedvük, erejük, elhivatottságuk. 


A honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.