1Úton Nemzetközi Zarándoknap – A világ testi és lelki egészségéért Esztergom – Basaharc – Szob – Márianosztra

Zeitpunkt: 2020.08.15. 08:30 - 18:00
, szerző: sodi

Idén is megrendezésre kerül az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap.

Az mostani zarándoklat, mint eddig sokszor az ezt megelőző években nem csak arról szól, hogy környezettudatosan, a legkisebb ökológiai lábnyommal ismerhetjük meg a régió épített és természeti kincseit és mindeközben pedig töltekezhetünk a közösségek vendégszeretetéből, számunkra új tájak felfedezéséből, a fizikai fáradtságból adódó jó érzésből, minden alkalom egy felajánlást, egy magasabb célt kíván szolgálni. Így az idei 1Úton Nemzetközi Zarándoknap keretében, melynek központi lelki programjaként „a világ testi és lelki egészségéért” zarándokolhatnak a résztvevők.

Esztergom – Basaharc – Szob – Márianosztra szakaszra érkezők a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház bejáratánál 8:30-tól gyülekezhetnek, az áldás után 9 órakor indulnak útjukra a zarándokok. Az érkezés Márianosztrára 17:00 órakor a Magyarok Nagyboldogasszonya Bazilikához, majd agapé, ezt követően a záró szentmisét 18 órától Vízi András atya fogja celebrálni.

Az új szakaszokon megvalósuló rendezvény határon átnyúló együttműködéssel valósul meg az Interreg Szlovákia – Magyarország az SKHU/WETA/1901/1.1/029 projekt kereténben. Várjuk sok szeretettel a szíves érdeklődőket és zarándokolni vágyókat!

2020.08.15. 08:30 - 18:00