kristály Művészeti és Rekreációs Alapítvány

Az épület közvetlenül a zarándok útvonal mellett helyezkedik el.

A menetrendszerű járat 30 m-re áll meg.

Tusoló az épületben is és az udvarban is található.

Az udvar tágas, parkosított.

Pingpongasztal, csocsó, kártyajáték, gyermekeknek kisebb játékeszközök állnak rendelkezésre.
Kiegészítő játszólehetőségek szerény díjazás ellenében – ugráló vár 8-9 éves korig, minitramp, egyéb mozgásfejlesztő, ügyességi játékok, kézműves tevékenységek.

Külön díjazásért klasszikus ének-zene mini koncert, esetleg operett slágerek a helyszínen.

A templom mellett a Szent Erzsébet Kert látogatható. Séta során az új, Magyarországon egyedülálló tervezésű passzívház közeli Játéksziget bölcsőde tekinthető meg a település büszkeségeként.

 

Kulcs átadása egyeztetés szerint történik. A vendégek fogadása a helyszínen, egyeztetett időpontban.

 

Vacsora:

Egytálétel        (húsétel körettel, salátával)                             920 Ft

program

Előre egyeztetett időpontban

Teázó nyitva tartása: A teázó a foglalkoztatások alatt tart nyitva, amiket a honlapon tud megtekinteni. 

 

prețuri

Szobák: 4 /különb. méretű

Ágyszám: 6 db emeletes, 7 db vendégágy, 4 db heverő, 2 db bőrmatrac/ az ágyak elrendezése igény szerint.

Árak: 2-4 ágyas 2500, 5-6-7-8 ágyas 2200



datele de contact ale gazdei
tipul cazării hoteluri-apartament
Célcsoport amenajat pentru copii
adresă 2173 Kartal, Baross út 158
coordonate GPS 47.675836, 19.539672
limbi vorbite
e-mail tothilko3@gmail.com
telefon 0630/445 3233
web www.kristalyhaz.hu
persoană de contact Tóth Ilkó Mihályné
denumire firmă
cod fiscal

servicii distanțe
depozitare biciclete parcare biserică 800m poștă 500m
se admit animale de companie obligatoriu sac de dormit restaurant 1000m magazin 60m
capelă proprie uscător internet 1m stație autobuz 30m
frânghie pentru uscat haine mașină de spălat gară 3000m farmacie 500m
covată pentru spălat medic 300m de la centru 450m

servicii comunitare
sală colectivă 21/persoană bucătărie închiriere biciclete ceaun, grătar
masă de grădină scaune vase bucătărie gătit în grădină

informații cazare prezenatre cameră
toaletă /cameră instalații N/A WC duș
utilizată în timpul iernii curățenie bucătărie N/A masă+scaun
Wifi mic dejun vase nefunători
meniu N/A mâncare doar la comandă terasă TV
apă caldă cină Wifi
acces liber la internet N/A

rezervare
telefon null
e-mail null
virament N/A
web
impozit pe turism nu este inclus în preț
început de sezon 2014.03.01.
sfârșit de sezon 2014.10.30.