Szent Jobb zarándoklat, Csíksomlyó Budapest

Csíksomlyóból Máriapócson, Mátraverebély-Szentkúton keresztül gyalogoltam Budapestre a Szent Jobb körmenetre a Mária úton. Ez volt az első gyalogos zarándoklat, mely a Kárpát-medence keleti részéről indult, és amelyik - ha stafétaszerűen is - végigjárta Máriacellig a Mária utat.

Az első hét

Július 9. A reggeli szentmise után indultunk el Havas Tamás, Bölöni Sanyi, Péterfi Attila a fia Áron és jómagam a Csíksomlyói Szűzanyától Urbán Erik atya áldásával és a Szűzanya kegyképével 35 km hosszú utunkra a Tolvajos tetőn keresztül Szentegyházára. Tavasszal már megtettem ezt az utat, Sóváradról Csíksomlyóig gyalogoltunk a pünkösdi búcsúba. Akkor nem gondoltam, hogy néhány hét múlva újra itt lehetek. A Mária út egyik legszebb szakasza ez, persze vannak szintek, meg medvék, de a táj szépsége lenyűgöző, a medvéket pedig a fiúk éles kurjongatásokkal tartották távol. Gyönyörű erdők, patakok, rétek, lábáztatás és Majzosfürdőn egy kis strandolás után György Attiláék láttak vendégül minket Szentegyházán. A nap hőse Áron, aki a maga hét évével tette meg az utat és apukája, aki egy kicsit azért cipelte gyermekét az út végén. Július 10. A csapat három főre apadva (Tamás, Sanyi és én) Zetelakán keresztül Oroszhegyre gyalogolt. A sok szint fáradalmát a sok málnázás, a nagy meleget Incze Bertalan zetelakai atya kedves vendégszeretete enyhítette. Székelyföldet még soha nem láttam ennyire kiégve, Oroszhegy előtt kiszáradt patakmedret is láttunk, a túrabotokat elnyelték a repedések.Oroszhegyen a templomban rózsafüzért mondtunk a mai nap kegyelméért Sebestyén Bertalan atyával, nála szálltunk meg a plébánián egy busznyi magyarországi gyermekkel együtt. A falu vízhiánnyal küszködött, nem is jutott mindenkinek fürdővíz, úgyhogy Rózsika gazdaasszonyunk azzal a jókívánsággal bocsátott utunkra: " azt kívánom maguknak, jó alaposan ázzanak meg". Hiába imádkoztunk mi is mindig esőért, nem áztunk meg. Július 11. Az Oroszhegy feletti kilátó irányában indultunk el lerövidítve az utat Énlaka felé. A kilátó meseszép panorámával ajándékozott meg minket, és nagy örömmel fedeztük fel lábánál az 1940-ben emelt keresztet. Innen a Gordon-tető felé a Jézus kilátóhoz gyalogoltunk, hatalmas alkotás, nagyon tetszett. Meredek ereszkedőn értünk Farkaslakára, ahol megnéztük Tamási Áron szülőházát és imádkoztunk sírjánál. A csapat egyharmadától megválni kényszerültünk, mert Sanyit hazavárta várandós felesége és a "pocaklakó"-nak készíteni kellett a fészket is. ( Szeptember 19-n Balázs megszületett,3350 g és 50 cm! Isten éltesse az egész családot!) A búcsúcsorba után Székelypálfalván, Firtosváralján keresztül értünk Énlakára Dancs Alpár panziójába. Július 12. A bal térdem nem bírta a kiképzést, ezért egy kis könnyítéssel haladtunk Siklódra, Alpár addig vitte kocsival a hátizsákot. A fájdalom ellen legjobb a rózsafüzér imádkozása és a Mária énekek éneklése, ezt tapasztalatból mondhatom.Etéd után Küsmöd következett, ahol a Jóisten segítségével összetalálkoztunk Lukács Ferenccel, helyi református lelkipásztorral, aki a tavasszal ittjártunkkor megmutatta a templomot, most pedig megnézhettük az azóta felújított tetőt. Siklód felé vadcseresznyét ettünk, ami nagyon finom, majd Siklódon a kocsmában jégkrémeztünk. A helyi atyafiakkal megtárgyaltuk a felhőkből miért is nem hullik eső, találkoztunk budapesti egyetemista fiatalokkal, akik építőtáborban voltak itt. Aztán következett a sóváradi remeteség, esti szálláshelyünk, ahol szintén fiatalokkal, erdélyi művészekkel beszélgettünk, ők lelki gyakorlaton voltak Papp Laci atyával. Bekapcsolódhattunk a programjukba, meghallgattuk Laci atya Csíksomlyóról és Csíkszentdomonkosról szóló elmélkedését: nekünk magyaroknak olyan értékes hagyományaink vannak, hogy azokból kell építkeznünk, nem átvenni a rossz nyugati példát. Július 13. Korai ébredés, egy kis alkudozás Tamással az útvonalat illetően, szerencsére ő győzött és a Farkas-tető felé indultunk. Azért szerencsére, mert így módom volt megszabadulni az erdélyi pásztorkutyák irányában érzett erős félelmemtől. Tavaly Bátorligettől Csíksomlyóig már voltam egy zarándoklat részese, akkor is itt mentünk, csak a másik irányban. Akkori kísérőnk, Dósa Laci segítségével a tetőn élő román pásztorokhoz is eljutottunk finom sajtokat ettünk és "megtekintettük" hatalmas és nagy számú kutyájukat is. Így pásztorostul is félelmetesek voltak. Nekünk most ugyanerre kellett menni, de csak ketten voltunk, teljesen védtelennek éreztem magunkat. A nyájak azonban másfelé jártak, így nem is találkoztunk a kutyákkal.A tetőn - megnyugodva- beszégettünk a torony parajdi őrével, aki elmagyarázta, hogy a kutyákkal hogyan is kell bánni. Ezt követően a gyakorlatban ki is próbálhattam elméletben megszerzett tudásomat és a magyarósi oldalon sikeresen elkergettünk öt-hat utunkba kerülő pásztorkutyát. Nyárádmagyaróson azonban már nagyon fájt a térdem, Tamás pedig bevállalta, hogy a jóval hosszabb úton,az aszfalton, a tűző napon gyalogol velem Bere, Nyárádszereda útvonalon Jobbágyfalva felé. Hálás köszönet érte, azt hiszem egy olyan vérbeli EKÉ-s, mint Tamás ettől nagyobb áldozatot nem is hozhatott volna. Ez a nap hozta meg a második nagy "felfedezést" is, minél nagyobb a fáradtság és a fájdalom, annál jobban esik a pihenés. Ilyen jó zuhanyozás, vacsora és alvás még nem volt az úton, köszönet ezért Szász Csabáéknak, vendéglátóinknak. Július 14.Ideiglenesen elbúcsúztunk Tamástól, innen egy bő héten keresztül Kovács Berci kísért és a meglepetés: Viski Gyuri Magyarországról, tavalyi zarándoktársam. Nagy titokban szervezkedtek, többször beszéltem Bercivel is telefonon, de ő sem árulta el Gyuri szándékát. Kaptam Bercitől egy csodakrémet és gyógyszert is a térdemre, így szinte megtáltosodva tudtam haladni Marosszentgyörgy felé. A táj is gyönyörű, szelídebb dombok,árnyas erdők a nagy meleget nem is éreztük,hamar meg is érkeztünk a karmelita nővérekhez,ahol Terézia nővér fogadott minket. Békesség, derű, nyugalom áradt belőle, nem is vettük észre milyen sok időt töltöttünk el kedves társaságában . Innen Baricz Lajos atyához mentünk, a plébánián volt a szállásunk, ahol épp egy táncos rendezvény volt, finom késői ebédet,majd vacsorát is kaptunk, Edit gazdaasszony híresen jó szakács. Mise,keresztelő,kedves kis templom a marosszentgyörgyi. Este sokáig beszélgettünk az atyával,akinek híres lett unokaöccse a borzonti Baricz Gergő. Július 15. Vasárnap és az út első búcsúja Mezőmadarason. De előbb át kellett jutnunk Marosvásárhelyen, ami több a vadregényes természetben eltöltött nap után nem is egyszerű feladat. Szinte taszító a városi betontenger és a tömeg. A Maros mentén egy kis erősítést vettünk magunkhoz a Sörpatika nevű helyen,ez egyébként csak üdítőt jelent, -a kávéról már Szentegyházán leszoktam-,és gyalogoltunk az aszfalton. Egy kedves bácsi állt meg velünk beszélgetni,épp a friss tejet szállította házakhoz, megtudva hova és miért gyalogolunk,meg is ajándékozott minket egy flakonnal. A déli nagy hőségben nagyon jól esett a tej is, de főleg a kedvesség. Túljutva a városon szép erdős úton haladtunk Harcó felé, azután Mezőmadaras következett. Kis késéssel értünk a misére, Svéd Szent Brigitta tiszteletére tartották a búcsút, Európa egyik védőszentje ő, megismertük Szénégető István atyát is akiről Berci már sok szépet mesélt. Este Szabó Izoldáék láttak vendégül, éjszaka pedig megérkezett a rég várt eső,hatalmas vihar kíséretében.